Pannonhalmi borvacsora az Alessio Étteremben

Vannak események, amiket egyszerűen nem szabad kihagyni. Nálunk ilyenek a borvacsorák az Alessio Étteremben. Családi hagyománynak még nem nevezném, mert a kiskorúakat inkább otthon hagyjuk, ők boldogan választják az otthoni sütit és a langyos kakaót vacsorára.

Ezúttal a Pannonhalmi Apátsági Pincészet boraihoz álmodott az Alessio séfje egy igen tartalmas menüt. Amikor először végigolvastam, rögtön az jutott eszembe, milyen élmény lehet akkor a konyhában kuktának lenni, amikor a borász és a séf egyeztet, kóstol, érvel, esetleg vitázik. Egy kis "vita" persze nálunk is mindig van, mert nekem a sauvignon blanc-ból egy pohár szinte nem is volt elég, míg más épphogy belekortyolt. Ettől szeretem ezt a műfajt, számomra ez a szépsége és most épp az én szubjektív beszámolómat olvashatjátok.

A borokat Liptai Zsolt borász mutatta be, és ezúttal azt választotta, hogy inkább hagyja az éhes közönséget élvezni az ízeket, nem volt se földrajzóra, se ásványtan, csak egy kis történelem. A történelem a pannonhalmi apátsági pincészet - és minden más egyházi szőlőbirtok - esetében különösen hangsúlyos, nem csak az egyház első ezredfordulóra visszanyúló szőlőtermesztési és borkészítési kultúrája miatt, hanem a múlt század államosítása, majd a birtok újra az apátsághoz való kerülése miatt. A mintegy 50 hektárnyi terület kétharmadán fehérszőlő, míg egyharamdán kékszőlő terem, ami  sokszínű borválasztékkal jutalmazza az arra láogatót.

Mi még mindig az Alessio Étteremben ülünk, és a bevezető mellé egy bevezető bort kapunk, a Salve habzóbort. Ma már szinte minden nagyobb pincészet készít habzóbort, a pinot blanc, rajnai rizling és tramini házasításából készült Salve nekem kicsit túl pezsegő volt, nem tudtam kiélvezni az ízeket - de kénytelen vagyok gyorsan részben a felelősségemet is elismerni, hiszen viszonylag gyorsan hajtottam fel, valljuk be. Csak hogy elinduljon az este.

Van borválaszték, az biztos

A 2011-es Sauvignon Blanc nálam nagyon betalált. Először furcsa volt a bor enyhén barnás árnyalata, de a frissen vágott fű, a búzaillat és egy kis egzotikus gyömülcsök végleg meggyőztek. Nagyon harmonikus, ugyanakkor visszafogott illat, amihez remek volt a fűszeres halfasírt. Fel is írtam magamnak, hogy mostantól halhoz mindig ezt kell inni.

A 2011-es Rajnai Rizling asztaltársamat nyűgözte le hasonlóképpen, nekem nem volt elég markáns se illatban, se ízben. A citrusos jegyek remekül visszaköszöntek a bébi csirkecomb falatok mellé kínált lime-os, capris mártásban, de ennél a tételnél a bor háttérbe szorult. Nincs is ezzel baj, a kiegyenlített küzdelmek híve vagyok.

A Hemina egy igaz nagytestű fehérbor, tekintélyt parancsoló és komoly kihívója minden éteknek, ha már a küzdelmekről volt szó. A baconbe tekert ördöghal a vadrizs lepénnyel egyesülve végül megbékélt ezzel az illatában parfümös, kicsit szőlőcukros, mégis ízében a hordós érlelés, a mogyoró és a trópusi gyömölcsök dominálnak. Egy apátsági bor pedig egy ördöghallal minden körülmények között elbír.

Pinot Noir Premier 2011-ből, mellé ráadásul zöldfűszerkéregben grillezett szűz, erdei gombás papardellével? Kóstolás nélkül is megmondtam, hogy nekem ez lesz a kedvencem, és innen már csak elrontani nem szabadott - nem is lehetett. Minden túlcifrázás nélkül számomra ez egy IGAZI PINOT, egyben igazi felfedezés, mert eddig a fehérek és az egyébként méltán híres Infusio között valahogy megbújt. A piros gyömölcsök mellett a hordós-fás jegyek remek összhangban. És mit fog tudni ez a bor pár év múlva?! Ebből biztos, hogy el kell rakjak néhány palackkal.

Ilyen bor- és ételsor után kicsit kimerülten érkeztünk az Infusio-hoz (a mondatnak nem direkt van rejtett éle, egyszerűen így sikerült). Mondhatnám, hogy elgondolkodtam azon, hogy tudok-e még többet enni, de a tálalás után ez már nem volt kérdés. Az Infusio - merlot és cabernet franc házasítás - elegáns úriember, remekül kísérte az egészben grillezett rib eye-t és a sajtos burgonyakrokettet. Könnyebb étel nélkül ne is kísérlezettünk vele, mert soksérű aromája csak így, hosszan ízlelve, forgatva mutatja meg mélységeit.

Ha valaki a vacsora előtt azt mondja, hogy mindezek után még édességet is fogok enni, biztos nem hiszem el, de az Alessio még meglepett minden vendéget néhány étcsokis pranilégolyóval - hiába, értenek hozzá, hogyan kell egy vendéget törzsvendéggé tenni.